udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 5 találat lapozás: 1-5

Névmutató: Ciongradi, Carmen

2003. augusztus 8.

A Kolozsvári Archeológiai Intézet szóvivője, Carmen Ciongradi elmondta: újrakezdik az ásatást Kolozsvár főterén. 100 millió lejjel finanszírozza a munkálatokat a szaktárca. A pénz egyhónapi munkálatokra elég: húsz munkást alkalmaznak, akiket négy archeológus irányít. /(Csomafáy Ferenc): Újra ásnak a Főtéren! = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./

2003. szeptember 10.

Szept. 9-én Kolozsváron újrakezdődtek az 1994-ben etnikai feszültségeket kiváltó ásatások a Fő téren. Kilenc évvel ezelőtt Gheorghe Funar kezdeményezésére kezdték el az ásatásokat. Akkor azzal indokolták az "akciót", meg akarják találni a Kolozsvár helyén egykoron állt római település, Napoca fórumát. A munkálatok ürügyén Funar szerette volna eltávolíttatni a főtérről Mátyás király bronz lovasszobrát. Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történelmi Múzeum szóvivője elmondta, a munkálatokat szakmai szempontból érdemes folytatni. A szóvivő hozzátette: a kolozsvári szakemberek szeretnék alaposan tanulmányozni a föld alatt talált ókori épület maradványait. Korábban, helyi szinten a pártok között már kialakult valamiféle egyetértés arról, hogy az egykori "gödörháborút" lezárják, a gödröket betömik, Theodorescu miniszter döntése meglepte mind a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, mind pedig a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi képviselőit. Az RMDSZ helyi képviselői tiltakozásukat fejezték ki az ásatások folytatása ellen, és Razvan Theodorescu azonnali lemondását, illetve leváltását követelték. /P. Zs.: Folytatják az ásatásokat a Fő téren. = Krónika (Kolozsvár), szept. 10./

2014. március 22.

„Hazatért” Bánffy Miklós, unokáit is magával hozta
Nagyszabású kiállítás nyílt Kolozsváron a Bánffy-emlékév keretében
Illúzió és tükröződés – Bánffy Miklós művészi pályája címmel nagyszabású kiállítás nyílt tegnap délután az Erdélyi Történeti Múzeumban, a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus által meghirdetett Bánffy Miklós Emlékév egyik központi rendezvényeként.
A tárlat azt a páratlan alkotóerőt igyekszik felmutatni, amely az Orosz Balett 1912-es budapesti meghívásával kezdődött, és tervezői, intendánsi tevékenysége révén a modern magyar szcenika-művészet megújulásához vezetett. Bánffy Miklós életművének különböző vonatkozásai mellett a kiállítás meghatározó részét képezik a New Yorkban élő unoka szilikátművei, Nicolette Jelen Bánffy üzenetét üvegbe és tükörbe komponálja. Az ünnepélyes megnyitón felszólalók sorában Németh Zsolt parlamenti államtitkár történelmi adósság törlesztésének nevezte a kiállítás megrendezését a város iránt, ahol 140 évvel ezelőtt Bánffy Miklós született, és ahova pályájának fontos állomásai kapcsolódnak.
– Nagy örömünkre szolgált, amikor januárban Magdó János főkonzul megkeresett bennünket a kiállítás ötletével, rögtön igent mondtunk a felkérésre. Annak ellenére, hogy már végleges volt a 2014-es évre vonatkozó időszakos kiállításaink listája, úgy gondoltuk, mindenképp érdemes helyet biztosítani benne a tárlatnak, hogy egy művészeti utazás keretében Bánffy gróf végre hazatérhessen – hangsúlyozta házigazdaként Carmen Ciongradi, a Történeti Múzeum főigazgatója a Kolozsvári Magyar Főkonzulátus, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Erdélyi Történeti Múzeum és a kolozsvári Művészeti Múzeum együttműködése révén, a Bánffy, Barcsay, Fornet, Bartha-Stróbl, Dávid, Csiszár, László családok és számos magánszemély közreműködésével létrehozott tárlat megnyitóján. Hozzáfűzte: Bánffy Miklós, a politikus, a diplomata és a művész mindhárom minőségében hozzájárult az erdélyi román–magyar kapcsolatok javításához, ezért fölöttébb hálásak lehetünk neki.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár),

2014. március 26.

Történelmi adósság törlesztése
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által meghirdetett Bánffy-Emlékév jelentős rendezvénye az „Illúzió és tükröződés - Bánffy Miklós művészi pályája”- című kiállítás, amely az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeumban nyílt meg. Nicolette Jelen Bánffy, az unoka alkotásai gazdagítják a kiállítást.
A kiállítás megnyitóján elhangzott beszédek
Carmen Ciongradi, az Erdélyi Történeti Múzeum igazgatója a kiállítás megrendezésének kezdetét elevenítette fel. Mint mondta, Magdó János főkonzul kereste fel, a Bánffy-kiállítás szervezésének ötletével. Bár a 2014-es évi időszakos kiállítás programja meg volt, az ötletet azonnal elfogadták. Találtak egy olyan megoldást, hogy a Bánffy Miklós alkotásait bemutató kiállítás megvalósuljon.
Nincs olyan kolozsvári lakos, aki nem hallott volna a bonchidai Bánffy-kastélyról, amely igazi erdélyi sors mintaképe. Az Erdélyi Történeti Múzeumban található Bánffy-család néhány tárgya. A kiállítás anyagát ezek a tárgyak, a Budapestről hozott műalkotások, valamint magánszemélyek tulajdonában levő alkotások képezik. Ezzel a kiállítással Bánffy Miklós ismertségét akarták bevinni a köztudatba. Az unoka, a New Yorkban élő Nicolette Jelen Bánffy tovább gazdagítja a Bánffy- örökséget.
Losonci gróf Bánffy Miklós műpártoló, politikus, külügyminiszter, író, színházi rendező, díszlet és kosztümtervező művész hozzájárult a román- magyar kapcsolatok javításához, erősítéséhez.
A Bánffy-kiállítás az Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum, a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum együttműködésének az eredménye. Magánszemélyek is hozzájárultak a rangos rendezvény megvalósulásához.
Németh Zsolt, Magyarország külügyminisztériumának parlamenti államtitkára Bánffy Miklós életéről beszélt. 140 évvel ezelőtt született (1874. december 30. Kolozsvár-1950. június 6. Budapest). Élete, sorsa szorosan kötődik Kolozsvárhoz. Itt végezte tanulmányait. 1895-ben fejezte be doktorátusát. Életpályájának számos mozzanata e városhoz kötődik. Kolozsvár, Erdély világa kísérte életútját. 1901- 1906 között szabadelvű országgyűlési képviselő. 1906-ban Kolozsvár, Kolozs megye főispánja. 1921. április 14-1922. december 19. közötti időszakban Bánffy Miklós a Bethlen- kormányban külügyminiszter. 1943-ban, titkos megbízatással tárgyalt a Hitler-ellenes erőkkel. Bukarestben tárgyalt azzal a céllal, hogy együttműködést teremtsen a magyar és román haladó gondolkodású erőkkel. Illegalitásba kellett vonuljon, mert a német titkos szolgálat felfigyelt Bánffy ama törekvésére, hogy együttműködést teremtsen a német befolyás ellen a magyarok és románok között. Számára kulcskérdés volt az országok függetlensége e térségben, a térséget szorongató diktatúráktól, mind a nácizmustól, mind a kommunizmustól. Ennek érdekében stratégiai kérdésnek tekintette a magyar- román összefogást. A párbeszéd, de nem a kirakat párbeszéd, a diktatúra-ellenes párbeszéd híve volt, az emberek bevonásával, és nem az emberek feje fölött.
1945-ben költözött vissza Kolozsvárra, ahol a körülmények mostohasága következtében nyomorúságos életet élt.
A kialakult új rendszer gazdasági javaitól megfosztotta, nagyon nehéz körülmények között élt. 1949-ben jóváhagyta az akkori hatalom, hogy elhagyja az országot. Budapestre költözött. 1950-ben meghalt, vele férfiágon kihalt egy nagyon régi, híres losonci ága a Bánffy családnak.
A Bánffy- Emlékévre szükség van, hogy minél többen megismerjék életművét, a rendkívül gazdag munkásságát. Hagyatéka módot ad a reflexióra. Bánffy Miklós munkája, élete Erdélyhez, Kolozsvárhoz kötődik. A mai nappal hazatért.
A magyar kormány politikája, a Bánffy által megfogalmazott alapokra építve, a közép-európai népek együttműködését, a közös út megtalálását tekinti fontosnak, a szolidaritás és a kölcsönös tisztelet elve alapján.
Hegedűs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős főtitkár helyettese, leendő kulturális államtitkár szerint: „Ez egy csodálatos esemény. Bánffy Miklós remekműveit élvezzük.” A transzilvanizmus a békés egymás mellett élés, a közös jövő építését jelenti. Bánffy életművének üzenete a közös jövő építése és a szélsőségek elítélésének szükségességét fejezi ki.
Magdó János főkonzul a kiállítás szervezésének problémájáról beszélt. „Eljött az a pillanat, hogy itt állhatunk. A kiállítást nem volt könnyű összehozni. Mind e mellett eltörpül az, hogy akit a kiállítással kapcsolatban megkérdeztünk, rögtön igent mondott, melynek következtében rendkívül színes paletta állt össze a művészi, a politikusi, a szerkesztői tevékenységről”. Az emberek közötti párbeszéd híve volt. Célunk volt azt a román értelmiséget is megkeresni, amely érdeklődik Bánffy személyisége iránt. „Célunk volt Bánffyt visszahozni a köztudatba. Megrendeztünk egy rendkívül jól sikerült román és német nyelvű beszélgetést, melynek főtémája losonci Bánffy Miklós volt. Meghívtuk az Erdélyi Trilógia című könyv román és német változatának a fordítóját Marius Tabacut. Meglepetésünkre magyarok és románok is részt vettek ezen a rendezvényen”.
A mostani kiállítás nagyon sok ember összefogásából valósult meg. Nem igazán van olyan ember, aki ne ismerné Bánffy tevékenységét vagy a bonchidai kastélyt.
Ez a rendezvény sok tényező közreműködésével valósult meg. Bánffyra jellemző a nyitottság, a sokoldalúság, az önálló gondolkodás. „Szeretném, ha minél több fiatal diák látogatná meg a kiállítást. Bánffy csodálatos világába bevezetni őket. Szeretnénk a Budapesti Operaház és a Kolozsvári Magyar Operaház együttműködésével operagálát szervezni. Szándék lefordítani az Erdélyi Trilógiát román nyelvre.” Szeretné a Házsongárdi temetőben levő Bánffy kriptát felújíttatni.
Lucian Nastasă- Kovacs történész szerint Bánffynak nem tetszett az ünnepélyes ceremónia, a könyv arisztokratája volt. Mit jelent Bánffy életműve a románoknak? Mindent- mondja a történész. Ha figyelembe vesszük, hogy a volt külügyminiszterként működő személyiség a háború után visszatér Erdélyben. Ez azt igazolja, hogy sokat jelentett számára Erdély. Megemlítette 1946-1947-ben kolozsvári színpadokon, bemutattak Bánffy színdarabokat. Hűségét a városhoz az is jellemezte, hogy az átmeneti korszakban visszatért Kolozsvárra.
A dédunoka jeles képzőművész Nicolette Jelen Bánffy, aki Budapesten is kiállított, Marokkóban született. A jelek szerint nem tud magyarul, de szilikát munkái, amelyeket kiállított, önmagukért beszéltek. Köszönetet mondott a főkonzulnak a meghívásért. A kiállítás nagy hatást gyakorolt reá. Köszöni azt a tiszteletet, ahogy az utódok emlékeznek az elődeire. Megemlítette nagyanyját, Váradi Arankát, aki a Trilógia női főszereplője. A különböző nemzedékeknek becsülniük kell egymást. Az egyéniség mindenütt érték.
Az 1989-es változások előnyeivel élni kell.
Szebeni Zsuzsa az Országos Színháztörténeti Intézet munkatársa érzelmeivel küszködve mondott köszönetet mindazoknak, akik segítették mostani tevékenységében. Számára jól esett az a bizalom, ami lehetővé tette, hogy ezen a kiállításon tapasztalatát felhasználhassa.
Magdó János főkonzul a kiállítást megnyitotta.
A XIX. században Petrichevich-Horváth Dániel főstrázsamester által építettet házban egykor az Erdélyi Múzeum Egyesület egykori régészeti és történelmi gyűjteménye található. Ma Erdélyi Nemzeti Történeti Múzeum hatalmas termei kicsinek bizonyultak a megnyitón jelenlevők számára.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,

2014. május 20.

Román és magyar kutatók idézték fel Kolozsváron Bánffy Miklós alakját
Román és magyar kutatók idézték fel Bánffy Miklós alakját azon a konferencián, amellyel a Kolozsvári Történeti Múzeumban rendezett Bánffy-kiállítás zárul.
A konferenciát megnyitó beszédében Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára csodálatosnak találta, hogy a Bánffy-emlékév rendezvényeinek köszönhetően Bánffy Miklós újra teret nyer a magyar köztudatban. Megemlítette, hogy a vándorkiállítást immár 22 helyszínen mutatták be, de elengedhetetlen volt, hogy Bánffy Miklós szülővárosába, Kolozsvárra is megérkezzen. A helyettes államtitkár Bánffy Miklós (1873-1950) alakjának sokoldalúságát tartotta lenyűgözőnek. Az erdélyi földbirtokos egy időben volt író, képzőművész, színházi díszlet- és jelmeztervező, rendező, politikus és az első világháború után Magyarország külügyminisztere. Úgy vélte, hogy Bánffy esetében éppen e sokoldalúság volt a kiválóság forrása. A realitásérzéket és a maximalizmust emelte ki Bánffy Miklós jellemvonásai közül.
Lucian Năstasă kolozsvári történész a konferencián jelentette be, hogy a közelmúltban elsőként találta meg a Securitate irattárában a Bánffy-dossziét. Noha a román kommunista hatalom hírhedt politikai rendőrségét két évvel Bánffy Miklós halála előtt (1948-ban) hozták létre, a Securitate korábbról is sok értékes iratot gyűjtött össze a dossziéba. A történész úgy vélte, ezzel a Securitate „nagy szolgálatot tett” a mai kutatóknak.
Carmen Ciongradi, a történeti múzeum főigazgatója elmondta, hogy a kolozsvári Bánffy-kiállításra az átlagosnál többen voltak kíváncsiak, sok román és magyar tannyelvű iskola diákjai nézték azt meg csoportosan. Hozzátette, hogy a kiállítás a szombati romániai múzeumok éjszakáján is várja még a látogatókat.
MTI. Erdély.ma



lapozás: 1-5




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék